COUPLES analove Soft Love hot sexy

A meghitt hazatérés

Amint Tomy felhajtott a bejáróra hozzám fordult. Adott egy finom csókot, amire felébredtem. Rám mosolygott.

  • Hazaértünk.
  • Ne haragudj, hogy végigaludtam az utat.
  • Semmi baj, remélem sikerült kipihenned az estét.
  • Ez egy remek este volt, köszönöm, hogy végül rávettél.
  • Mondtam én neked!

Bementünk az házba. Elindultam fel a szobámba, hogy letusolhassak és átöltözhessek. Még mindig az előző este jár a fejemben. És persze Tomy, és az, amit mondtam neki. Eszembe jutott, hogy azt mondta bármikor elmehetek, igen ezt kell tennem, le kell lépnem. Majd a következő pillanatban, nem teheted ezt Holly, próbálj meg végre „normális” életet élni. Közben felértem az emeletre és beléptem a szobámba. Szembe álltam egy hatalmas tükörrel és belenéztem. Holly, biztos, hogy ezt akarod tenni? Ne játssz az érzéseivel, ő nem ezt érdemli. Közben elkezdtem volna levenni a ruhámat, de az a fránya cipzár nem akart engedelmeskedni. Nem lehetek ilyen szerencsétlen, nem hiába, nem nekem való az ilyen öltözet.

  • Tomy – kiáltottam – tudnál esetleg segíteni?
  • Persze, máris megyek.
  • Olyan hülyén érzem magam.
  • Na, ugyan miért?
  • Nem nekem valóak az ilyen ruhák.
  • Most miért mondod ezt? Csodálatosan néztél ki benne.
  • Igen, tudom, de … beragadt a cipzár – pirultam el.
  • Ó emiatt ne aggódj, segítünk ezen – mosolyodott rám.

Mögém lépett, felfogtam az egyik kezemmel a hajam, a másikkal pedig, megtartottam a ruhám. Tomy megfogta a ruhámat és a cipzárt, közel hajolt a fülemhez, majd a tükrön keresztül a szemembe nézett.

  • Jól éreztem magam az este veled. – súgta a fülembe, majd adott egy aprócska finom csókot a nyakamra.
  • Én is veled. – biccentettem oldalra a fejem

Majd finoman elkezdte lehúzni a cipzárt. Előbújt (az ő szavaival élve) a csodálatos vállam. Majd a hátam. Ahogy haladt a cipzárral egyre lejjebb, apró csókokkal követte végig a hátamon. Én közben az ajkaim harapdáltam és mélyeket sóhajtottam. Mikor leért, elindult lassan vissza felfelé. Olyan érzéki, olyan finom. Megfogta a ruhám egyik pántját. Finoman alá nyúlt az egyik ujjával, éppen csak érintve a hamvas vállamat. Majd elindult a karom irányába, lassan, finoman, éppen érezhetően. Az ujját ismét az ajkai követik. Mikor már félúton járt az ajkaival a vállamon, elengedtem a hajam, hátra nyúltam, és megfogtam a tarkóját. Birizgálni kezdtem a haját. Ő közben szemrebbenés nélkül csókolgatta tovább a vállam, és közben végig vezette rajta az ujjával a pántot. Majd elindult a karomon is, ekkor elengedtem a fejét és hagytam, hogy kibújtassa a kezem a pántból. Apró csókokkal indult a nyakam irányába. Mikor elérte, megcsókolta. Szó szerint beleremegtem. A testem forrt a vágytól. Ezt megérezhette ő is, mert újra a tükrön keresztül a szemeimbe nézett és rám mosolygott. Ekkor hátra fordultam és megcsókoltam. A forró csók közben a másik vállamon is érzékien végig vezette a ruhám pántját. A vállam teljesen szabaddá vált.

  • Csodálatos látvány.
  • Ugyan – pirultam el ismét – micsoda?
  • A vállad. – Csókolt vissza.

Elkezdte az oldalamon is végig vezetni a ruhát. Először a melleim lettek fedetlenek, majd szép lassan az egész testem. Közben a ruhát követve végig simította az oldalam és a hátam. Mikor elért a csípőmig, elengedte azt és csak hagyta, hogy lehulljon rólam. Mikor földet ért kiléptem belőle. Ekkor átölelt, és elkezdett simogatni. Simította a hátam, a vállam, az oldalam, óh isten a fenekem is. Isteni érzés volt. Teljesen belebizseregtem. Mikor elérte a fenekem megfeszültem és kéjesen felnyögtem. Ahh… Ismét megfogtam a tarkóját, megcsókoltam. Ő sem volt rest, bele-bele markolt a fenekembe közben. Majd elengedtem, és bár még igen közel tartott magához, én elkezdtem kigombolni az ingjét. Szép lassan, gombonként haladva. Közben a nyakam csókolgatta. Majd ahogy haladtam a gombokkal lefele, úgy követtem forró ajkaim csókjával. Isteni felsőteste volt. Mikor elértem az utolsó gombot is, adtam egy utolsó forró csókot, majd felemelkedtem, levettem az ingjét és ledobtam a földre. Magamhoz öleltem, éreztem a bőrömmel a bőrét. Felemelő érzés volt. Egyre szaporábban és szaporábban vert a szívem, de most ugyanezt éreztem rajta is. Éreztem, ahogy felizgult, éreztem a vágyakozását, éreztem minden egyes sóhaját, lélegzetvételét. Tovább simogatott és csókolt. Elindult a melleim irányába, szép finoman haladt. Olyan érzéki mégis határozott mozdultai voltak. Nem igazán tapasztaltam még ilyet azelőtt. Tudta mit csinál, mégis sejtelmes és meghitt volt. Megcsókolta a mellem. Szinte alig érezhetően, de mégis izgatóan, ismét felsóhajtottam.

  • Istenem, Tomy – markolásztam a haját.

Majd lejjebb halad, és csókolgatni kezdte a hasamat, majd az oldalamat. Olyan csodálóan tudta csinálni. Egyszer csak elindultam az ágy felé, ő pedig követett. Átkarolta a hátam az egyik kezével, miközben a másik kezével simogatott. Szép óvatosan ledöntött az ágyra. Megcsókolt, én közben a mellkasát simogattam. Éreztem az ujjaim végével minden lélegzet vételét. Majd lejjebb és lejjebb haladtam, míg el nem értem a nadrágját. Kicsatoltam az övét, kigomboltam a nadrágját, közben végig mélyen a szemébe néztem és az ajkaim harapdáltam. Egyre hevesebben és hevesebben kezdte venni a levegőt. Kecsesen levettem róla a nadrágot. Majd elindult le a combjaimhoz. A melleimen keresztül, a hasamon át a csípőmet kényeztetve. Óh istenem milyen mennyien tudott játszani a csípőmmel. Végig csókolta a combomat, majd a belső combomat. Ezután az ujjaival járta végig újra ugyanezt az útvonalat. Majd elérte a bugyimat. Még egy-két új távolságra lehetett a belső combomnál a bugyimtól, de szerintem már akkor érezhette milyen forró és nedves vagyok. Finoman a szélén alányúlt, ekkor felnyögtem, majd picit megemelte a bőrömtől. Szép óvatosan haladt a csiklóm felé. Picit hozzáért, mire összerezdültem. Ahh… isteni érzés volt, már majdnem felrobbantam ettől az érintéstől. Félrehúzta és elkezdte izgatni a csiklómat. Nagyokat és mélyeket sóhajtottam. Erre felfigyelve egyre hevesebben és hevesebben kezdett el izgatni, amire én szintén hevesebben reagáltam. Addig folytatta míg el nem élveztem.

  • Ne hagyd abba Tomy! – nyögtem fel

Megfeszültem, visszafogtam a lélegzetemet, majd bekövetkezett a gyönyör, és elélveztem. Hatalmas volt. Elengedtem a lepedőt, szaporán vettem a levegőt. Ekkor elengedte a csiklómat, és meg akart ujjazni. Megfogtam a kezét és elemeltem magamtól. A hátára fordítottam. Lejjebb kúsztam, megfogtam a boxerét két oldalt. Ránéztem, és megnyaltam az ajkaim, erre ő teljesen hanyatt dőlt az ágyon egy nagy sóhajtással együtt. Elkezdtem levenni róla, szépen óvatosan. Amint előbukkant a farka a nyelvem hegyével egyből meg is érintettem. Tetszett neki, nem is kicsit. Lejjebb és lejjebb került róla a boxer, közben a nyelvem végig haladt a boxert követve a farkán. Levettem a boxerét, majd elkezdtem csókolgatni a farkát, majd a golyóit. Jól benyálaztam, majd beleültem. Mindketten felsóhajtottunk, majd ráfogott a csípőmre, én pedig elkezdtem mozogni. Teljesen éreztem magamban, minden rezdülését. Teljesen kitöltött. Óh istenem. Addig mozogtam rajta míg újra át nem éltem a gyönyört, majd rádőltem. Átkarolt, és a hátamra fordított. Átvette az irányítást. Elkezdtem harapdálni és karmolászni. Látszott rajta, hogy élvezte. Fáradhatatlanul kényeztetett. Többször is átéltem a gyönyört, majd végül egyszerre élveztünk el. Én már alig tudtam magamról a sok kéjtől, alig kaptam levegőt. Próbáltam összeszedni magam, hogy kényeztessem egy kicsit de nem ment. Rajta viszont nem látszódott a fáradtság nyoma. Nem feküdt egyből mellém, inkább rajtam maradt és kényeztetett. Mindeközben én elpilledtem alatta. Később arra ébredtem, hogy be vagyok takarva és Tomy áll felettem egy pohár gyümölcslével.

  • Kimerültnek tűnsz. – nyújtotta át a poharat
  • Miket művelsz te velem. – kortyoltam bele.
  • Valami nem tetszik?
  • Minden nagyon csodás.

Rám mosolyodott. A fülem mögé tette a hajamat és csak nézett rám. Olyan szerelmesen amilyet még nem láttam ezelőtt. Most végre úgy éreztem, hogy megérkeztem. megérkeztem oda, ahova tartozom.


Comments

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezeket a cookie-k a webhelyünkön elhelyezett hirdetésekhez szükségesek.

Google Tag Manager segítségével nyomon követjük forgalmunkat, és segít nekünk az A/B új funkciók tesztelésében.

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
  • m_pixel_ratio
  • presence
  • sb
  • wd
  • xs
  • fr
  • tr
  • c_user
  • datr

Összes tiltása
Összes engedélyezése