22582480 287346058426660 149654351562932224 n

A metrón

Engedjétek meg, hogy elmeséljem azt, ahogyan összejöttem azzal a sráccal, akit kidobtam az előző történetemben. Egyik nap nagyon későn indultam haza, az utolsó metrót épp, hogy elértem. Az egyik végállomásról tartottam épp a másikra. Rohanok a metró felé, az ajtók elkezdenek bezáródni. Az egyik ajtót megtartja valaki. Én gyorsan befutok, és csak utána látom, hogy egy helyes fiú volt a segítségemre. Kifújom gyorsan magam és megköszönöm.

  • Kösz szépen, nagyon aranyos vagy.
  • Hát két választásom volt, vagy leszállok, és úgy szólítalak le, vagy megtartom az ajtót és úgy. Gondoltam sietsz haza így ennél maradtam.

Én csak pislogtam, de bejött a srác szövege. Így bár felelni nem feleltem rá, de egy mosollyal és egy kis arcpírral viszonoztam ezt neki. Majd leültünk egymás mellé és elkezdtünk beszélgetni. Egész jól éreztük magunkat, a többi utasról teljesen meg is feledkeztünk. Ez gondolom nekik is feltűnhetett egy-egy felnevetés kapcsán. Majd az egyik megállónál felnéztem és látom, hogy teljesen üres a kocsi. A szerelvény elindult, de a másik megállót már nem értük el. Műszaki hiba miatt megálltunk, majd a fények is elaludtak. Most kivételesen örültem ennek, hiszen így több időt tölthettem ezzel a sráccal. Nem is nagyon vettünk tudomást erről az egészről, csak folytattuk a társalgásunkat. Viszont azért egy idő után csak feltűnt mindkettőnknek, hogy jó ideje itt vagyunk és még a hangos bemondóba se mondanak be semmit. Ekkor már egész közel kerültünk egymáshoz, mind fizikailag mind lelkileg. A srác keze a vállamra az én kezem a combjára „tévedt”. A srác a másik kezével megfogta a tarkómat. Én rámosolyogtam, bíztatva, hogy én nem zárkózom el semmitől. Majd elcsattant egy forró ám gyengéd csók. Ilyet előtte még sosem éreztem. A szívem egyből hevesebben kezdett el verni. Mindketten kicsit eltávolodtunk, és láttam rajta is, hogy elvörösödött. Ezt egy újabb csók követte. Gondolom látta, hogy felcsillant a szemem, majd az ajkaimba haraptam. Ekkor elkezdett hevesebben csókolni, és közben simogatni. Tetszett nagyon, de gondoltam picit játszom, így kellettem magam egy picit, tanúsítottam némi ellenállást. Ahogy gondoltam, ez bejött neki. Egy kicsit még játszottam, majd beadtam a derekam. Elkezdtem viszonozni a simogatást és az apró puszikat. A srác közben is kényeztetni akart, de most erre nem volt szükségem, mondtam, hogy csak dőljön hátra kicsit és most élvezze ő. Persze nem szavakkal. Majd elkezdtem kigombolni az ingét, hogy alatta is érinthessem és csókolhassam. Ekkor már nem tudtam tovább visszafogni magát és nekiesett finoman a blúzomnak. Más ruha nem is került le rólunk, igaz ezek sem, csak „kigombolódtak”. Eljátszottunk egymás felsőtestével elég hosszan. Majd gondoltam kicsit a kezembe veszem az irányítást. Megmarkoltam a farkát. A srác felsóhajtott, én az ajkaimba haraptam. Ekkor meg akart csókolni, ám én az ujjam az ajkaira helyeztem, és picit csitítottam. Közben szépen óvatosan megszabadítottam az övtől, majd szép lassan lehúztam a sliccét. A bokszerén keresztül kezdtem el simogatni. Majd benyúltam a bokszer alá, de még nem vettem elő. Közben megcsókoltam a srácot. Játszottam egy kicsit a bokszere alatt, majd kivettem a kezem. A srác sem volt rest, felhúzta a szoknyámat, majd óvatosan a harisnyámon keresztül érzékien becézgette a combjaimat. Végül levette a harisnyámat, majd a csipkés francia bugyimon keresztül kezdett el izgatni. Ekkor ráfogtam a kezére, majd elemeltem a combjaim közül. Elé térdeltem, elővettem az immár kellően felizgatott nemi szervét. És elkezdtem szopni. Éreztem rajta, hogy próbál ellenállni a kísértésnek, de végül csak a fejemre került a keze. Ekkor felálltam, levettem a bugyimat és beleültem. Átkaroltam a tarkóját, és megcsókoltam. Majd elkezdtem meglovagolni. Elég hamar fülledt idő lett, a mögöttünk lévő ablak el is kezdett kissé párásodni. Majd hanyatt döntött az üléssoron, és átvette az irányítást. Értette a dolgát az biztos. De ha nem így lett volna is élveztem volna nagyon. Egyszerűen az egész légkör és a hangulat magával ragadott. Egy idő után ismét én kerekedtem felül. Láttam rajta, hogy élvezi, de még jelét se mutatta, hogy közel lenne a csúcshoz. Épp azon voltam, hogy hagyom, hogy belém élvezzen majd, aztán rájöttem, hogy ebben a pillanatban ez nem olyan jó ötlet. Így hát a végén leszálltam róla, és ismét a számba vettem a farkát. Végül így vittem el. Ezután visszafeküdtem rá, hogy egy kicsit megpihenjek. Végül felöltöztünk, bár nem kellett sok mindent visszavennünk. Közben észrevétlenül elvettem a telefonját és elmentettem a számát a telefonomban, az enyémet meg az övében. Ekkor érkeztek meg a műszaki mentők. Sajnos nem nagyon tudtunk búcsúzkodni. Másnap reggel küldtem neki egy sms-t.

Rajtad múlik, hogy csak egy metrós kaland vagy több leszek. 😉

Majd aznap este már egy elegáns étteremben találkoztunk, majd nálam folytattuk az estét.


Comments

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezeket a cookie-k a webhelyünkön elhelyezett hirdetésekhez szükségesek.

Google Tag Manager segítségével nyomon követjük forgalmunkat, és segít nekünk az A/B új funkciók tesztelésében.

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
  • m_pixel_ratio
  • presence
  • sb
  • wd
  • xs
  • fr
  • tr
  • c_user
  • datr

Összes tiltása
Összes engedélyezése