ezt meg visszakapod

Ezt még visszakapod

Találkoztam egyszer egy magát igen csak lepedő huszárnak képzelő sráccal (na jó talán többel is, de a történet szempontjából most csak ez az egy eset érdekes). Előadta magát rendesen a buliban. Éreztem, hogy itt valami nem stimmel, de hát jóképű volt és dudorodott is rendesen odalent. Így hát beadtam a derekam, de nem hozzá hanem hozzám mentünk. Amint beléptünk a hálómba, picit visszább vett. Gondoltam helyben vagyunk. Be kell vallanom, az előjátékkal nem is volt semmilyen probléma, fel is izgatott rendesen. Óh de még mennyire. Tüzes kis vadmacskát csinált belőlem. Azonban nem hagyta, hogy én játszadozzam vele. Kicsit fura volt, de nagyon élveztem. Végül már nem bírtam és ő sem bírt visszafogni, elkezdtem levetkőztetni. Ez még jobban feltüzelt, ekkor már azt gondoltam magamban, hogy tévesen ítéltem meg a srácot. Végül levettem a bokszerét is. Igen csak szép szerszám tárult elém. Egyenes, vastag, kellően hosszú, de még akkora amivel lehet is valamit kezdeni. Kezembe vettem, éreztem mennyire forró és milyen hevesen lüktetett. Óh istenem, akár csak az én szívverésem. Már majdnem bekaptam, amikor elvette tőlem. Hanyatt döntött, és belém hatolt. Óh istenem, már ennyitől képes lettem volna a csúcsra jutni, de észrevettem, mennyire megfeszül ő is, majdnem belém élvezett egyből. Ez kicsit elvette a kedvem, így nem is sikerült elélveznem. Végül is nem sokat mozgott bennem és el is ment. Ez frusztrált, mert engem nem sikerült egyszer sem a csúcsra juttatnia. Önelégülten felém hajolt, egy csókot akart lopni, és közben azt kérdezte, hogy ugye mennyire jó volt?. Én erre fogtam és ellöktem magamtól. Majd jött azzal, hogy most mi van? Ekkor fogtam elővettem a bilincsemet az éjjeliszekrényemből. Kikötöztem az ágyhoz. Majd úgy helyezkedtem, hogy mindent jól lásson. Elkezdtem magam izgatni, előbb a kezemmel, majd egy vibrátor is előkerült. Közben ránéztem és hozzávágtam, hogy ez a jó és nem a te farkad. Erre ingerült lett, és ki akart szabadulni. Én párszor elvittem magam. Akkorákat élveztem, hogy a szomszédok is tisztán hallhatták. Amikor láttam, hogy újra harcra kész abbahagytam. Egy kicsit eljátszottam a farkával, hogy ismét jó kemény legyen. Majd beleültem. Először igen intenzíven kezdtem el meglovagolni, persze figyeltem, hogy a csúcs közelében mindig abba hagyjam. Én persze párszor elértem azt. Óh igen nagyon jó volt. Majd elkezdtem egyre lassabban mozogni rajta, végül csak a farka vége volt bennem. Ez majd megőrjítette. Végül leszálltam róla, adtam egy csókot a farkára, majd felöltöztem. Amint lelankadt elengedtem és elküldtem.


Comments

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezeket a cookie-k a webhelyünkön elhelyezett hirdetésekhez szükségesek.

Google Tag Manager segítségével nyomon követjük forgalmunkat, és segít nekünk az A/B új funkciók tesztelésében.

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
  • m_pixel_ratio
  • presence
  • sb
  • wd
  • xs
  • fr
  • tr
  • c_user
  • datr

Összes tiltása
Összes engedélyezése