Szepesi Nikolett – Én a szexmániás

Amikor elolvastam az első pár sort, vagy talán az első oldalakat, mit ne mondjak megbotránkoztam. Nem mintha nem tudtam volna pontosan, hogy mi folyik ebben a degenerált világban, vagy épp, hogy miről is fog szólni ez a könyv. Inkább azon botránkoztam meg, hogy mennyire nyíltan tárgyalja, és mennyire bátran veszi a szájára a “kúrás, dugás” stb. szavakat.

Majd tovább olvastam. Nem szoktam könyveket olvasni (leszámítva a szakmaiakat), nem is értem, hogy ezt miért is vettem a kezembe. Végül is nem tudtam lerakni. Na nem azért, mert annyira jó volt, hogy ennyire túl szárnyalta azt amit vártam ettől a könyvtől. Nem. Nagyon nem. Igazából teljesen más leírásra számítottam. Erre kb. 10-20 oldalanként (és akkor még talán keveset is mondtam) említ egy-egy együttlétet. Jó persze, a karrierjét, az életpályáját is leírja benne, tehát mondhatjuk, hogy nincs is ezzel semmi baj még akkor, sem ha ő valóban “falta” a férfiakat. Viszont minden egyes (ahogy ő írja) “dugást” lerendez kb. 2-3 esetleg 4 mondatban. Felszedi. Leírja milyen volt, és hogy meddig tartott. Majd “újabb skalpot gyűjtöttem”. Persze egy kurva érzelmek nélkül dug, de akkor egy picit többet is írhatott volna. Lehet túloztam azzal a 3 mondattal, de amikor épp kezdett volna tetszeni, hirtelen vége lett.

Ahogy olvastam, folyton arra figyeltem fel, hogy hol kurvázza, hol meg áldozatnak állítja be magát, és van amikor a nagy vadásznak. Azt sem értem, hogy miért a férfiak tehetnek az egészről. Akihez meg kiutazik, a nőket okolja.

Voltak érdekes részek benne, de nem bilincselt le. Ennek ellenére nem tudtam letenni, és talán az új könyvét is el fogom olvasni. Viszont volt még valami ami zavart a könyvbe. A fejezetek. Egy ilyen rövidke könyv 37 fejezetből állt. Az utolsó két oldal is egy különálló fejezet volt. Sokszor nem is értettem, hogy miért kellet új fejezetet kezdeni.

Vegyes érzéseim vannak a könyvel kapcsolatban. Kicsit jó, kicsit rossz. Érdekes, de közben unalmas. Letenni viszont nem tudtam, ami nagy szó nálam, akik ismernek azok tudják. Összességében megérte elolvasni.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

The access token could not be decrypted. Your access token is currently invalid. Please re-authorize your Instagram account.

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezeket a cookie-k a webhelyünkön elhelyezett hirdetésekhez szükségesek.

Google Tag Manager segítségével nyomon követjük forgalmunkat, és segít nekünk az A/B új funkciók tesztelésében.

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
  • m_pixel_ratio
  • presence
  • sb
  • wd
  • xs
  • fr
  • tr
  • c_user
  • datr

Összes tiltása
Összes engedélyezése