Az elme ragyogása

Ülök a sötétben s zenét hallgatok. Csak hallgatom és elengedek mindent, mi körülöttem van. Az álláskeresést, a folyamatos pofonokat, a kilátástalanságot, a teendőket, a terveket. S végül a vágyakat.

Elengedem önmagam, a múltam, a jelenem, a jövőm.

Elfáradtam.

Csak lehunyom a szemem, bőröm belebizsereg. Elmém immáron más síkokon leledzik. Testem elernyed s megpihen, nem úgy a kanapé rugói. Testem minden egyes pillanattal egyre több és több terhet ró rájuk, így tartva némi szünetet az egyre keservesebb mindennapokban.

Pihenj drága barátom.

Elmém eközben egyre gyorsabban s gyorsabban száguld, mint kinek nincs holnapja. És talán nincs is. Mert ugyan a naptárban egyre csak előre baktatunk, az egymást követő dátumok nem hozzák el a holnapot. A holnap nem 24 óra elteltével kezdődik, és nem is akkor mikor újra felkel a nap.

A holnap nem mérhető előre meghatározott időintervallumban.

A holnap egy állapot, egy érzés, egy élethelyzet. A holnap ott és akkor van, melytől egyre csak távolodom.

Egy utolsó erőfeszítéssel testem utána kap elmémnek, mely próbálkozás már a fogantatás pillanatban halálra lett ítélve. Az űzött vad nem zárható ketrecbe s ott nem tartható sokáig. Megtörés nélkül semmiképp.

Abban a pillanatban amint ezt megtesszük, hirtelen elillan, s mit oly áhítattal birtokolni vágytunk, megszűnik létezni.

Engedd hát szabadjára, s meglásd megtérni vágyik amint eltévelyedik rögös útján, s tanácsért folyamodik.

Az aprócska szobát belengő andalító zongoraszóból immáron semmit sem hall. Ez jelzi számára, hogy teljes kibontakozásához kellően messzire vezette útja. Mindazonáltal a benne lakozó dac mindaddig előre hajtja, míg végül “földre nem rogy” s pihegve maga mögé tekintve már a visszavezető ösvényt sem látja.

Megérkeztem hát.

Kellően távoli, kellően magányos, egy kietlen kopár síkság ez. De ezt kereste. Itt valami újat, valami mást alkothat. Alkothat s közben fejlődhet, kiélheti vágyait, kavargó gondolatait. Megtehet bármit, hisz amint a megpihent test kivédhetetlenül visszarántja, mindez semmisé válik, következmények nélkül. Ámbár nyomokat hagyva melyeket helyes sorrendbe állítva valami felfoghatatlan kezd önálló életet.

Azt hiszed megtalálhatsz akár csak egyet is ezekből a hátrahagyott nyomokból életre kelt foszlányokból? Elkel hát keserítselek. Bár önálló életet élnek, mégsem léteznek. Nem itt és nem most.

Hiába hagynál hátra kenyérmorzsát, hogy vissza találhass, túl hirtelen ránt vissza az új erőre kapott burok. Egy újabb harc kezdődik, melyben megpróbálod minél jobban kimeríteni, hogy aztán minél tovább lehess távol tőle.

Egy valamit azonban még nem látsz. E szélmalomharccal csak erősíted az ellenállást, mely arra készteti, hogy kitartóbbá váljon. Azt azonban jól tudod, erődet belőle nyered, így teljesen ki nem merítheted.

Köss hát vele szövetséget, s meglásd önként enged eztán el.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Tartalomjegyzék

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezeket a cookie-k a webhelyünkön elhelyezett hirdetésekhez szükségesek.

Google Tag Manager segítségével nyomon követjük forgalmunkat, és segít nekünk az A/B új funkciók tesztelésében.

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
  • m_pixel_ratio
  • presence
  • sb
  • wd
  • xs
  • fr
  • tr
  • c_user
  • datr

Összes tiltása
Összes engedélyezése