Itteni idő szerint hajnali háromkor keltünk. Na nem azért, mert annyira korán el kellett volna indulnunk bárhová, csupán csak még nem álltunk át az itteni időzónára. Reggel 7-től van reggeli, így leültem és befejeztem az előző napról szóló posztomat, majd átadtam Nórinak átolvasásra. Közben elkezdtem nézni különböző időjárás előrejelzéseket, hátha megtudom fejteni, mire is számíthatunk. Kinézve az utcára még nyomát se láttuk még Ophelia-nak (ez a neve annak a viharnak, amiről előző posztomban is írtam).
Eléggé tanácstalanok voltunk, hogyan is szervezzük át a napunkat, szerencsére csak egyetlen egy olyan programot terveztünk erre a napra, ami időponthoz kötött, mégpedig a Top of the Rock (kilátóterasz). Azt tudtuk, hogyha nagyon szeles és esős idő lesz (mint amilyennek előre jelezték), akkor nem szeretnénk felmenni. Lemondani és átfoglalni már nem lehetett online (maximum 24 órával a kiválasztott időpont előtt van csak erre lehetőség). Megpróbáltunk chaten kapcsolatba lépni az ügyfélszolgálattal, de túl korán volt még, ezért hagytunk nekik üzenetet.
A jegyeket egyébként ide, az Intrepid Múzeumba és a kompra, amellyel megnézhetjük a szabadságszobrot és eljutunk Ellis Island-re még otthon megvettük a My CityPASS alkalmazáson keresztül. A New York C3-as konstrukciót választottuk ugyanis a kínálatból kb. 3 olyan hely volt, ahova szívesen elmentünk volna. Alapvetően szeretjük előre megtervezni a kötött programokat, hogy az utazás alatt ilyenekkel már nem kelljen foglalkoznunk.
Elérkezett a reggel 7 óra, meg is éheztünk már, nosza menjünk le reggeliért. Itt ellentétben azokkal a szállodákkal, ahol eddig jártunk, nem svédasztalos reggeli van, hanem le kell menni az M szintre, ott elveszel egy papír táskát, és a kirakott termékekből pakolsz magadnak bele. Vannak kitéve péksütemények (bagel, croissant stb.), kis tálkákban müzlik, előre csomagolt műanyag evőeszköz készletek, pár gyümölcs (kétféle alma, és narancs), dobozos gyümölcslevek, sajtkrém, és csomagolt sajt és müzli szeletek. Ha jól emlékszem nagyjából ez volt a választék.
Aztán nagy termoszból engedhetsz magadnak „kávét”. Igen, a nagyjából semmit nem érő amerikai, igen sok vízzel készült „kávét”, amit itt kb. literszámra isznak. Szerencsére volt mellette egy kávéfőző gép, amivel normális kávéhoz is hozzájut az ember. Valamint ennek segítségével jut az ember lent forró vízhez, ha teát szeretne inni. A müzlihez pedig tejet vételezhetünk a kirakott üveg tartályból.
Mire összeszedtük, amik megtetszettek és felértünk a szobánkba, már láttuk, hogy kint esik, persze onnan nehéz volt felmérni, hogy pontosan milyen is lehet az idő. Megreggeliztünk, elkészülődtünk, majd úgy döntöttünk lemegyünk, megnézzük mi fogad minket.
Előtte azonban még egy fontos dolgot el kellett intéznünk. Bár még sem a Dubai, sem a Hurghadai utazásunkról szóló VH cikk nem került még ki, így nem tudom ide behivatkozni, szóval röviden összefoglalom azt, ami ide nekünk most fontos lesz.
Mikor elkezdtük tervezni, hogy mely országokat szeretnénk a közeljövőben meglátogatni átváltottam a Vodafone-os előfizetésemet Red Infinity + -ra (azt hiszem akkor még valami ilyesmi volt a neve). Ez azért jó, mert nem csak az EU-ban, hanem az EU-s országokon kívül még plusz 72 másik országban is használható hívásra és netezésre az előfizetés plusz díjak nélkül. Ezzel elkerülhető, hogy minden alkalommal vegyek egy sim kártyát amikor külföldön vagyok. Ugyanúgy tudom fogadni a hívásokat, indítani a saját számomról.
Kimentünk hát Dubaiba, majd az első nap kaptam az sms-t, hogy elértem a fizetési határt, azonnal fizessem be a számlát, vagy tiltják a számomat. Egyből hívtam az ügyfélszolgálatot, de segítségemre nem igazán voltak. Ugye, hogy „betanított majmok” ülnek a vonal másik végén?! Erről egyébként írok majd egy másik posztot, ami csak erről a Vodafone-os mizériáról szól. A lényeg a lényeg, hogy a kint tartózkodásunk alatt összesen mintegy negyed millió forintot számláztak ki, teljesen jogtalanul. Szerencsére sikerült visszakapnom ezt az összeget, bár hónapokig kellett napi szinten telefonálnom ezzel kapcsolatban, és csak miután megtettem az NMHH-nál a feljelentést voltak csak hajlandóak érdemben foglalkozni az ügyemmel.
A vége az lett, hogy felmondtam az előfizetésemet és átmentem a Telekomhoz. Itt sajnos nincs ilyen konstrukció, de többet ér nekem a nyugalom, mint a kényelem. Viszont amikor a New York-i utazást kezdtük tervezni, rátaláltam az Airalo nevű oldalra. Itt online lehet venni eSIM-et (local, regional, vagy global viszonylatban). Nem is értem eddig miért nem hallottam erről, már akkor kijelentettem, hogy ezt imádom, amikor még csak elkezdtem utána nézni ennek az egésznek.
Nincs emberi kontakt, valóban azt kapod amiért fizetsz (igen Hurghadaba megjártuk a SIM kártya vásárlást), pillanatok alatt megvan. Csak kiválasztod azt a konstrukciót, ami számodra megfelelő. Apple Pay segítségével kifizettem, és a következő pillanatba már meg is jelent a gomb, hogy adjam hozzá a telefonhoz az eSIM-et. Amint ez megtörtént azonnal használatba is lehetett venni.
Én local-t választottam, azon belül USA. 10GB-os adatkerettel 30 napig érvényes, az ára pedig $26. Van Top Up lehetőség. A T-Mobile és a Verizon hálózatát is tudja használni (már csak ezzel többet nyújt, mint ha egy adott szolgáltatótól vásárolna az ember). Persze hátránya, hogy ez csak adatforgalmat biztosít, szóval telefonálni és sms-t küldeni nem lehet vele. Számunka ez nem probléma, rengeteg VoIP szolgáltatás közül lehet választani. A Viber pl ad 7 nap free próbaidőszakot. Fallback-nek meg még mindig ott van az előfizetésem.
Ezt is elintéztük, mehettünk le. Meglepetésünkre egy otthon is szokásos esős nap fogadott, így el is indultunk, a sarkon lévő Times Square-re. A tér szinte üres volt, hogy az időjárás miatt vagy mert még korán volt, nem tudtuk, viszont nagyon örültünk neki. Elkészítettük a kötelező fotókat, videókat. Gyönyörködtünk az óriási kivetítőkben.
Az emberek itt egyszerre érdekesek és furák. Szakadó esőben egy férfi, mintha üdvözölte volna félmeztelenül a Times Square-t. Érdekes itt elidőzni, nézni az embereket, a reklámokat. Fel is tettük a kérdést magunk közt: „Vajon ezeknek a reklámoknak még van egyáltalán reklámértéke? Vagy maga a tér csak hagyományból áll még fenn?” – Egy érdekesség, hogy akár mi is hirdethetünk a Times Square-en, ennek a tarifája 15 mp – $40 dollár.
A Times Square-től a pár utcára lévő Rockefeller Center felé vettük az irányt. (Annak az érdekében, hogy kicserélhessük a jegyünket a kilátóteraszra egy másik időpontra.) Megnéztük az ikonikus Radio City Music Hall-t kívülről, amely már a Rockefeller Center része és bent egy óriási előadóterem található, ahol koncertek, előadások vannak és filmeket is vetítenek és híres „Rockettes” tánckaráról.
Pár perc múlva megérkeztünk a Rockefeller Centerhez/Plaza-hoz, a híres térhez, ahol a Reszkessetek Betörők 2. részének egyik zárójelenete is játszódik – amikor Kevint megtalálja az Anyukája, a híres karácsonyfák között. Karácsonyfák azonban még nem voltak, a korcsolyapálya helyett is most még csak görkorcsolyázni lehet. A híres LOVE feliratú szobrocska is 4 év után újra látható a Rockefeller Plaza tövében.
Érdekesség volt számunkra, hogy a CBS csatornahálózat is a Rockefeller Center része és az egyik reggeli műsor a ’Today’ show díszletét, stúdióját kívülről láthatjuk. Kordonokkal el is van kerítve, hiszen gyakori, hogy a nézők kintről követhetik az adás felvételét.
Talán nem ismerős számunkra a játékbolt neve „FAO Schwarz”- azonban ránézésre szintén a Reszkessetek betörők 2. című filmhez tudjuk kötni a kinézetét. (A filmben látható játékbolti jeleneteket Chicagoban rögzítették – tehát az eredetit nem láthatjuk) – de elképzelhetjük, hogy erről mintázták. Kívülről bekukucskálva az egyik eladó ólomkatonának volt beöltözve!
Ezután A Szt. Patrik katedrálist szemléltük meg kívülről és egy kis vásárlás- és nézelődés következett a leghíresebb 5th Avenuen, már csak azért is, mert ekkorra már csurom-vizesek voltunk. Ezután pedig visszatértünk a szállodába megszáradni.
Miközben vizet melegítettünk a Five Bel°W-ba vásárolt ramen leveseinkhez, Nóri átnézte a Victoria’s Secretben zsákmányoltakat. A levesek elfogyasztása után, és az újra elindulás előtt még megkóstoltam életem első szárított marha snackjét. Azt hiszem ez bejön nekem.
Ruháinkat szárazra cserélve elindultunk a New York Public Library-ba. Odaérve találtunk egy kiállítást, mely igen sokrétű volt. Elénk tárult Beethoven hajszála és művének skiccei, A.A. Milne: Micimackó plüssei, C. Dickens íróasztala, a Függetlenségi Nyilatkozat és a Bill of Rights eredeti példányai. Csak ámultunk és bámultunk, hiszen nagyon érdekes volt, megelevenedtek a történelem órákon tanultak.
Számomra azonban az 1-2 csillagászati, matematikai és világűrrel kapcsolatos feljegyzés fotó stb. mellett a legérdekesebb és egyben legmegfogóbb pillant mégis valami olyan volt, ami nem a kiállítás rész volt. Egy idős, ázsiai férfi a telefonja kamerájának és fordító appjának segítségével élvezte a kiállítást.
Persze nem meglepő, hogy az ázsiaiak annyire természetesnek veszik a mobilokat és azok adta lehetőségeket, és nem is tegnap találták fel sem az OCR-t sem a fordítóprogramokat, mégis jó volt látni, hogy nem szegte kedvét az, hogy nem, vagy nem jól beszéli az adott nyelvet, ráadásul nem is egy Y generációs emberről volt szó. Lehet sok mindent mondani a tudományra és a technológiára, lehet tőle félni (mert nem fogjuk fel a mögöttes működést és célokat), lehetünk konteósok (húzzatok csak az alusisakot a fejetekre), ezek a pillanatok engem mégis mindig jobb kedvre fognak deríteni.
Nem kell velem egyetérteni, én azonban mindig ezen az állásponton leszek, hogy összességében a tudomány és technológia jobbá teszi az életünket.
A könyvtárban tettünk egy sétát, miközben több magyar vonatkozást is találtunk, azonban az egyik legérdekesebb egy Munkácsy Mihály festmény volt. De látható volt még a NY metró történetéről vagy feminizmusról való kiállítás is.
Ezután a Grand Central Terminal felé vettük az irányt, amely New York legnagyobb vasúti pályaudvara – persze több filmben is láthatjuk az óriási csarnokot. És megtekintettük a Crysler Buildinget, amelynek alig látszott a teteje a felhők között.
Ekkora már másodjára áztunk át egy nap alatt, így elindultunk vissza a szállásunkhoz. Útba ejtettünk egy Target-et, ahol Nóri először tapasztalta meg, mekkora választék is van itt, szinte mindenből. Vacsorázni egy közeli McDonald’s-ba tértünk be. Nóri kedvenc gyorsétterme, így ezen utazásunk során sem maradhatott el.
Elsőre megörültünk, hogy itt is van KIOSK. Összeválogattuk, amiket szerettünk volna, kiválasztottuk, hogy helyben fogyasztjuk, majd azt, hogy a KIOSK-on keresztül fizetünk kártyával. Ekkor egy form fogadott bennünket, ahol kérte az asztalunk számát. Már majdnem elmentünk keresni egy szabad asztalt, hogy akkor annak a számát írjuk be, amikor jött egy alkalmazott, és közölte, hogy bármilyen számot beírhatunk, nincs jelentősége. Megkaptuk a blokkot, elindultunk vele a kiadó pulthoz.
Mondták a számunkat, de elsőre kicsit értetlenül álltunk, mivel egy papírzacskóhoz mondták, mi meg helyben fogyasztást választottunk. Mint utólag kiderült, mindegy, hogy kéred, így kapod, tálca az nincs. Felmentünk az emeletre, majd kibontva a hambikat, észrevettük, hogy az egyik nem is az, mint amit rendeltünk. Sem rosszul, sem jól nem jártunk, akkora különbség nem volt a kettő között, de mégsem azt kaptuk, amit kértünk. Ízre egyébként messze nem voltak olyan jók, mint az otthoniak.
Miután jóllaktunk, megmutattam Nórinak egy 7-Eleven-t. Nagyon örült mikor meglátta az önkiszolgálós ital és jégkása automatákat, amikkel eddig még csak filmekben találkozott. Itt vettünk vizet, majd elindultunk vissza a szállodába.
Leave a Reply