Konyak, zongra, elmélkedés

Az élet

Amikor már úgy tűnik, hogy mindennek vége, neked akkor kell a legerősebbnek lenned. Meg kell mutatnod, ha nem is a világnak, de legalább önmagadnak, hogy igenis képes vagy rá. Képes vagy talpra állni. Az élet úgy sem engedni hogy te abbahagyd. Az élet, nem olyan könnyű, hogy adjon választási lehetőséget, feladás és küzdelem között. Ugyanis, amint feladod, az már nem az élet, az már valami más. Az élet, folyamatos küzdelemből áll, és ez teszi oly széppé, és szerethetővé. Nem mondhatod, neki, hogy most hagyj békén, nincs hangulatom hozzád. Vele folyamatosan foglalkozni kell, mert igényli ezt. Mi több, igényli és megszerzi magának. Az élet szerencsére sosem bánik veled kesztyűs kézzel. Maximum van, aki megvédjen tőle. Az élet szépsége a nehézségében rejlik.

Az álom

Sokszor előfordul az emberrel, hogy szívesen ragadna egyik-másik álmában. Vannak, akik csak az álmaiknak élnek, és vannak, akik csak álmodoznak, de tenni nem mernek. És vannak, akik élvezik az álmaikat, mégis ezek tartják őket rettegésben. Ők ugyanis nem mernek álmodni, ábrándozni. Félnek, hogy ismét megszakad, majd a szívük, amint ráeszmélnek újból a valóságra. Ők azok, akik nem alszanak, akik nem álmodoznak a jövőről, vágyakról. Furcsamód ők tudják a leginkább beleélni maguk az álmaikba. Számukra a legvalóságosabb az egész. Annak ellenére is, hogy az álomban tapasztaltakat sosem élhetik át a való életben. Ez amolyan vágy kielégítés féle lehet. Az álom a legveszedelmesebb kór. Amellett, hogy inspirálja, rengeteg ötlettel látja el az embert, sajnos teljesen kiszipolyozza.

A halál

Az az állapot, egyesekből félelmet, másokból megnyugvást vált ki. Vannak, akik menekülnek előle, és vannak, akik folyton folyvást keresik. A halálnak többféle válfaja is van. Ez nem csupán egy egyszerű szó, nem egy érzés, nem csak egy állapot. Épp oly megfoghatatlan, akár csak az élet. Mindkettőt csak akkor értheted meg igazán, ha átélted. Meg kell tapasztalnod, hogy véleményt tudj formálni róla. Van, aki önként és van, aki akaratán kívül, de egyszer mindenki megtapasztalja. Örökös téma, hogy mihez kell nagyobb erő, lélekjelenlét. Vajon erősebb-e az, aki visszalép az öngyilkosságtól, azzal szemben, aki ezt választja?

A fájdalom

Lehet lelki, vagy fizikai, és az is köztudott, hogy egy lelki seb maradandóbb. Arra nincs fájdalomcsillapító. Azt nem enyhítheti semmi. Bár idővel, enyhülhet, akár „el is múlhat”, azonban feltéphető, kiaknázható. Egy lelki sebet, nem feltétlen mutogatunk másoknak. Mi több, a legtöbb esetben jobb, ha eldugjuk jó mélyre, ahol senki sem találja meg. Egy lelki seb se nem dicsőség, se nem kudarc. Nem kategorizálható, saját maga egy kategória.

A boldogság

Boldog, lehetsz egy pillanatra, egy percre, vagy napokra. Azonban nem lehetsz örökre boldog. A boldogság akár a tiszavirág, hamar elillan. Ebben rejlik szépsége és nagyszerűsége. Aki az örök boldogságot keresi, az hamar megkeseredik, egyedül marad. A boldogság épp úgy függővé tud tenni akár csak a fájdalom, vagy épp a magány. Azonban örömöt okozni sokkal egyszerűbb mint fájdalmat, de épp ennyire múlandó is.